2009_
A The Corporation művészeti szervezet ma, hogy túl vagyunk a 30-ason, már nagyon mást is jelent számunkra, mint tíz éve. „Isteni szikra” hozta létre a zavaros és kellemes 2000. évben — ahogy ‘manifesztumunk’ elején megfogalmaztuk, „fiatal korunkból” eredt a sürgetés, hogy saját, közös struktúrát keressünk az önkifejezésre. A barátsággal együtt, akkor pont a képzőművészet volt a legerősebb közös formánk, amit aztán erős impulzusokká próbáltunk alakítani, négyünk adottságait közös alkotássá fókuszálni. És túl a szellemi koncentráción, még egy közös művésztelepet is létrehoztunk a mindennapjainkból.
Ez aztán nem jött be, aminek következtében felszámoltuk az „együtt lakunk — együtt dolgozunk” életmód kereteit. Nagy energiák és nagy feszültségek mozogtak közöttünk és körülöttünk, akkor nem sikerült azt a folytonosságát fenntartanunk a »szervezetnek«, amelyet kezdeti vízióink előrejeleztek. Ember tervez, ugye. :) Más, sokkal személyesebb irányokba indultunk el, de mára ezekben békességre találva, egymást, egymás alkotásait is jóval kiegyensúlyozottabban, jóval nagyobb tisztelettel kezeljük. Ahogy kezdeti lelkesedésünkben voltunk pánkok is — akár a legsúlyosabb „hozott anyagból” dolgozók, adott esetben megsemmisítők: ugyanúgy a velők legmélyéig leásók — a szellem birodalmának tisztelői is lettünk. Lehet ennyit jelent néhány év. Lehet sok dolog van, amit nem lehet szétválogatni szóban, és igazából csak a hangsúlyok meg az arányok rendeződtek át. Mi most múltuk a harmincainkat nemrég, és amilyen zűrös környezeti állapotok és globális zavarok között eszméltünk és nőttünk fel — gondolva a magyarországi művészeti közegre is — már inkább így fogalmazzunk, ki-ki a maga módján: hozzátenni szeretnénk az nagy egészhez. Nyílván.
Ahogy abba a korba érünk, amikor már mi is családtagokat, közeli barátokat, pályatársakat vesztünk, például már nem játszunk a halállal olyan direkt módon, ahogy sok tapasztalatot nélkülöző ifjú elmeként az 5. Égtáj nevű fesztiválunkon felvonultatott műalkotások kapcsán tettük. (Amúgy személyes kedvencem mindmáig a Kultiplex udvarának akkor még teljesen csupasz, féligfagyott talajába román feketemunkásokkal ásatott négy, kör alaprajzú gödör. A gödrökben pedig bitang stroboszkópok verették. A látvány fejmagasból szemlélve egy sötét Corporation-jelet szaggatott ki a retinából.) Ma már mindannyian jobban tudjuk, hogy miért is szeretünk élni és alkotni. Az elmúlt tíz év sokat hozott, az alkotás nem állt le bennünk és általunk — mi már így maradtunk. :) A The Corporation akkori kereteit, az útkeresés mikéntjét, amit jóval szigorúbbnak és sokkal fizikaibbnak képzeltünk el, mostanra felváltotta a sokkal inkább szellemi értelemben vett szabadság és együttműködés — amely szabadság nem állja útját semmilyen „Corporationos melónak” sem. Mindenesetre jelenleg mind a négyen saját név alatt jegyezzünk a legtöbb műalkotásunk (vagyis saját nevek alatt) De időről-időre dolgozunk együtt, illetve másokkal egyaránt.
Azt hiszem, nem sajnálunk semmit, amit a művészetből épült oltárainkon áldoztunk fel az élet javára — annál inkább azokat az alkalmakat, amikor valakiket próbáltunk részben és időnként (beleértve magunkat is) — primitív előember módjára némiképp’. :P Nyílván ezeket az áldozatot nem kérte tőlünk az élet.
Vagyunk tehát továbbra is — a The Corporationon és azon is túl:
Mátrai Erik, Borsos János (The Mike Nylons Figure), Szenteleki Gábor és .page. (pao)
_____
.page.
Egy-egy — általam hirtelen választott — munkánk a közelebbi múltból: