HUNGARICA . Bécs, Knoll Galéria [‣‣‣ The Corporation: ASZTAL]

ICA ICA HUNGARICA
[HUNGARICAKnoll Galéria, Bécs, 2012. június 20-július 31.]

Szóval van ez a hülyés­ke­dés, ami sze­rint “a művé­szet az valami más”, nem is iga­zán tar­to­zik hoz­zánk, meg mi se hozzá. Vagy neki. Ez a “művé­szet” (~tetsző­le­ge­sen “ellen­sé­ges” szel­lemi érték) valami “egyéb, ami ter­mé­sze­té­nél fogva gya­nús”, talán ‘régeb­ben’ volt valami értelme vagy haszna, ami­kor a roman­ti­ku­san foly­do­gáló vízek áttetszőek vol­tak, a tájak idil­liek és az ég meg kék, mint a fest­mé­nye­ken annak rendje és módja. Ha már “muszáj”, hát valami kel­lék a művé­szet az IKEA-kisisten oltá­rán, nagy, nyo­mott min­tás füg­göny és pár­na­hu­zat — vagy egy-két köz­téri stuff meg­szo­bo­rá­sá­hoz saj­nos elen­ged­he­tet­len kézügyesség/szélben szálló búbá­na­tos, nőhangú nép­dal­fosz­lány. A szo­bor­nak, ame­lyet az ideo­ló­gi­a­liag zavaró iden­ti­tás­sal élő művész keze ügyes­ke­dik össze, per­sze azért jobb, ha van feje, keze, lába meg kalapja — szó­val valami fel­is­mer­hető alak, mond­juk egy Hortymiklós, eset­leg kamé­leon a hősi osz­lopfőn, a nép­da­los lány meg job­ban teszi, ha térd­fö­lött kezdi csak piros­fe­hér­zöldbe tekerni magát a csár­dás­hoz kán­kán­hoz. Esetleg “ha ez az értel­mi­ségi masz­tur­bá­ció a művé­szet, akkor én abból nem kérek!” — mit is akar­nak ezek a művész­kék, sérült s torz lel­kük lerá­gott csont­vá­zá­nak iPhon­nal leka­pott képe­i­vel. És amit “ezek” művel­nek, nem más, mint egy újabb (min­díg éppen) apropó, hogy végig­ver­jünk az “ingyen­élő­kön”, a kéret­le­nül bele­du­má­ló­kon, és men­jél el dol­gozzá’ inkább, ne fárassz ebbe’ a hőgu­tába’. Vagy letö­röm a kezed, hátadba is állí­tom, ha össze­fir­ká­lod az utcán­kat (Orbánviktor mosoly­gós orcája mégis itt-ott ránk ragyog Budapest bér­há­za­i­nak falain, sten­cil­lel fújva). Ejj, a magá­ról mit sem tudó, avagy önma­gá­val _maradéktalanul_ elé­ge­dett, és e miatt is arro­gáns, gőgös, fenn­hé­jázó, bunkó hülyés­ke­dés Nagyon Magyar. Magyarország elhü­lyült arca ez, ahol az “átgá­zo­lás és a leuga­tás művé­szete” kamion­ról leesett, sör­rel töl­tött műa­nyag faszok­ból és noki­ás­do­bo­zok­ból esz­ká­bált tró­nu­sán völgyhíd-elemekből és Tescós-zacskókból, okosba’ inté­zett pályá­zati dol­go­za­tok­ból for­mált, disz­nó­fejű nagyúr monu­ment­je­ként ter­pesz­ke­dik. Vállán átvetve “% AKCIÓ! % AKCIÓ! %”-sor­min­tájú tóga, jobb kezé­ben (amellyel alattomos-büszkén magá­hoz nyúl — vagy mások­hoz) az a bizo­nyos klasszi­kus, két­ser­penyős mér­leg. Egyik ser­penyő­ben filo­zó­fu­so­kat és egyéb hasonszőrű boga­ra­kat rovás­írás­ból hegesz­tett dár­dá­val ledöfő Szentgyörgy, másik­ban csi­nos, har­ci­gyász­lo­bo­góba cso­ma­golt két­ton­nás nagymagyarország-matrica. Balkezébe’ meg? Na mi más, mint kom­bájn alakú, haj­lék­ta­la­no­kat és kuká­zó­kat — meg úgy álta­lá­ban mind­nyá­jun­kat — sújtó tör­vé­nyek salá­tája (parlagfűszár-zuzalékból készült papírra nyom­tatva) és gőz­ka­la­pács veres­csil­la­gos árva­lány­haj­jal titokzatos-ügynökösen össze­gyó­gyítva. Ja, a szem! Az hazug szeme bizony mara­dék uniós pénz­ből gyár­tott autó­pá­lya­szel­vénybe olvadt egyen-szűzmáriaszobrokkal van födözve. (Haj & Smink: való­sá­gos fos­vány­te­le­ví­ziós udvari gyártmány.)

Szíve sose volt. Agya helyén halál.

.

Ja, bitte. Já. Já. — De azért ‘Fuck you lie­ber nach­bar’, mondja erre a fen­tebb rész­le­te­zett hülyés­ke­désre — és még mi, magya­rok tud­hat­juk leg­job­ban mire is — kerek kitűzőn a művész, Horváth Tibor, és kiál­lít — mit kiál­lít: kifek­tet — egy élet­nagy­ságú minisz­ter­el­nököt, tok­ban. A tok vala­me­lyest kopor­só­szerű, színe a piros és fehér és zöld fes­té­kek egy­másba oldó­dá­sá­ból szár­mazó hal­vány hús­szín, olda­lán lábtól-fejig szi­vaccsal lefüg­göny­zött rés, hogy kita­po­gat­hasd “azt ott bent”. Én egy­szer vol­tam csak képes benyúlni az erek­lye­tar­tóba, de ment­sé­gemre szól­jon, hogy amúgy sem szí­ve­sen érin­tek őrjön­gés kivál­tó­dá­sára alkal­mas tár­gya­kat. Tibor kri­ti­kus hoz­zá­ál­lása a többi művén is hal­lat magá­ról, így kerül egy gagyi-fotosopp firka fehér ván­kosra hímezve: piros eső esik a bal­szé­len, zöld a job­bon, alul pedig össze­foly­nak a csa­tor­nába. Középütt fehér figura fehér zász­lót len­get, ami szá­momra elő­hozza 1848 fő szlo­gen­jé­nek máso­dik sza­vát: az EGYENLŐSÉG-et. A párna mögött a falon kéz­zel hor­golt falvédő-imitáció, piros ala­pon zöld gázálarc-sziluett, fehér sze­mek­kel és száj­nyí­lás­sal. Először az egyez­mé­nyes vak-szimbólumnak néz­tem. Fontos és egy­ben légies műal­ko­tása még a ‘Donation for the Benefit of Democracy’. Rozsdamentes acél lap­ból haj­lí­tott mini­ma­lista kivi­telű ado­mánygyűjtő szer­ke­zet, azzal az egyet­len “szép­ség­hi­bá­val”, hogy a meg­fe­lelő nyí­lá­son belé­do­bott fém– és papír­pénz táro­ló­edény híj­ján a pad­lóra hul­lik. Átlát­szó trükk. :)

[Horváth Tibor vala­mely blogja]

[És mail-je — biz­to­san örül, ha leve­let kap :) — horvathtibor@hungary.org]

 

A tár­la­ton fel­vo­nul­nak még orszá­gunk más híres jel­lemzői is, mint Karácsonyi László apró fest­mé­nyén, ahol a Parlament előtt, esti-éjszakai fény­ben — a Dunában — fürdő­zik szo­ká­sos pózá­ban a Gellért-hegyi Szabadság szo­bor. A lát­vány, akár az egész kiál­lí­tás, egy­szerre nyug­ta­la­nító és játé­ko­san felszabadító.

[Részlet a YouTube-on a Karácsonyi Lászlóról készült videoportréból]

 

Mécs Miklós és Vándor Csaba súlyosra veszi a prob­lé­mát kilo­gramm­ban, amit mi magya­rok álta­lá­ban mint toll­pi­hét sze­ret­nénk lefújni men­ténkről (mond­juk át a cigány­ságra): már­vány­táb­lába met­szette a rend­szer­vál­tás körüli idők Mariahilferstrasse-i bolt­ja­i­ban fel­írt — azóta szál­ló­igévé vált — fel­szó­lí­tást: MAGYAR NE LOPJ!

[Mécs Miklós régebbi blogja]

[Vándor Csaba blogja]

 

Univerzálisabb mon­dan­dója van Borsos Lőrinc két sor­ban ins­tal­lált, nyolc dara­bos zász­ló­so­ro­za­tá­nak, a ‘Határeset’–nek. A fatáb­lára fes­tett soro­zat ala­ki­lag nagyon egy­szerű: a felső sor­ban a magyar nem­zeti lobogó, köze­pén kicsi­ben kör­nyező orszá­gok hiva­ta­los lobo­gói, az alsó sor­ban pedig for­dítva, a más orszá­gok lobo­gó­i­nak köze­pén a magyar lobogó kicsi. Ez a munka meg­le­hető­sen tiszta elve­ken áll, mond­hatni alap­vető mate­ma­ti­kai egyenlet.

[Borsos Lőrinc blogja]

 

Borsos János kiál­lí­totta a “hadak útját meg­járt” videóját,a ‘Nemzeti tér­dep­lés’–t. Benne ő maga sze­re­pel, tün­te­té­sekről ismerős­nek tűnő, arc­kendős, EVERLAST már­kájú kapuc­nis ruhá­ban — saját meg­fo­gal­ma­zása sze­rint ez egy “utcai demonst­rá­ciós vise­let” -, amelyre külön­böző utált és meg­ve­tett, agresszív előí­té­le­tek által táma­dott cso­por­tokra jel­lemző szim­bó­lu­mo­kat app­li­kált — a puló­ver hátára pedig az általa leg­in­kább meg­alá­zott­nak, de egy­ben a leg­na­gyobb kibé­kítő­nek tar­tott “Lord Jesus”-feliratot, nad­rágja tér­dére pedig a szlo­vák és a magyar zász­ló­kat. Maga a ruhá­zat is sze­re­pel a galé­ri­á­ban, egy pró­ba­ba­bára öltve, ame­lyet zárás után a kira­kati ablak elé állí­ta­nak. A videón János a Parlament mögött letér­del, rá a nem­zeti jel­ké­pekre — talán ez utóbbi gesz­tus (és a Youtube :)) által vált az alko­tás hír­hedtté Magyarországon, köszön­hetően a kurucz.info-n meg­je­lent cikk­nek, amely a ‘magyar­gya­lázó’ címke alá TAG-elte be — hová más­hová, ugyi. János aktí­van hasz­nálja az inter­ne­tet művé­sze­té­ben, külön figyel­met for­dítva a kom­men­tekre, a videó mel­lett ezek­ből is bemu­tat egy bok­ré­tára valót, angolra for­dítva. A bemu­ta­tott hoz­zá­szó­lá­sok, talán egy kivé­te­lé­vel, gya­kor­la­ti­lag az alkotó szellemi-lelki, még­in­kább fizi­kai meg­gyil­ko­lá­sára és hason­lókra szó­lí­ta­nak fel. A ‘magyargyalázó’-billogot for­gatva sok­kal inkább úgy tűnik, a rea­gá­lók önma­gu­kat sütik, de mint min­den zabo­lát­lan, féle­lemből és gyű­lö­letből  szár­mazó, ösz­tön­ve­zé­relt ener­gia fel­tű­né­se­kor, egyet­len fél­gon­do­latra sem vesz­nek erőt, amellyel talán fel­ment­het­nék önma­gu­kat önma­guk gya­lá­za­tos íté­lete alól. Az igaz­ság­hoz viszont az is hoz­zá­tar­to­zik, hogy a videó kom­ment­fe­lü­le­tén szá­mo­san védel­mükbe vet­ték, meg­pró­bálva türel­me­sen nyi­to­gatni magyar­tár­saik sze­meit. A Nemzeti tér­dep­lés, a rá való bár­mi­lyen rea­gá­lás­sal együtt, talán a leg­esszen­ci­á­li­sabb, és egy­ben leg­egy­szerűbb “batyú”, ami­nek tar­tal­mát szét­vá­lo­gatva bele­néz­he­tünk a (magyar) tükörbe.

[Nemzeti Térdeplés a Vimeo-videomegosztón]

[Borsos János blogja]

 

A The Corporation–nel most valami nagyon konk­rét dol­got sze­ret­tünk volna lét­re­hozni, amely min­den külön infor­má­ció nél­kül is egy­ér­telmű és kom­pakt (ennek meg­ter­ve­zé­sét akkor indí­tot­tuk el, ami­kor még úgy volt, hogy ezen a bemu­ta­tón együtt állít ki oszt­rák és magyar művész vegyesbe). Így készült el az ‘Asztal’. Az Asztal tény­leg egy asz­tal, külön­le­ges­sége pedig abban áll, hogy két darab­ból készült, az egyik felét oszt­rák asz­ta­los, a mási­kat pedig magyar készí­tette, egyik a másik­ról, illetve arról, hogy a fél-asztalnak készülne másik fele is, mit sem tudva. Az Asztal lapja az osztrák-magyar határ vona­lá­ban, fa-kirakóként illesz­ke­dik össze (min­den­fajta ragasz­tás nél­kül), ezek elő­ször a Knoll Galériában talál­koz­tak. Mikor a meg­szü­le­té­sén ötle­tel­tünk, úgy gon­dol­tuk, egy­fajta mérő-eszközként is működ­het, arra a mind­két vidé­ken létező előí­té­letre rea­gálva, amely sze­rint az oszt­rá­kok pre­cí­zeb­ben dol­goz­nak, mint a magya­rok, de aztán min­den magya­rázó szö­veg, a szak­em­be­rek­nek leadott terv­raj­zok­kal való össze­ve­tés nél­kül került a galé­ria terébe, azt a ren­ge­teg gon­do­la­tot, magya­rá­za­to­kat, lehet­sé­ges szim­bo­li­ká­kat, ami­ket a mű ter­ve­zése köz­ben fel­ve­tet­tünk egy­más között, végül mellőz­tük az Asztal mellől. Mint kide­rült, a láto­ga­tók maguk­tól is szinte pon­to­san ugyan­ezek­hez a prob­lé­mák­hoz, kér­dé­sek­hez és magya­rá­za­tok­hoz jutot­tak a Magyarország-Ausztria hatá­rát és illesz­ke­dé­sét ábrá­zoló asz­tal által, mint mi.

Asztal

.

A kiál­lí­tás kurá­tora: Kozák Zsuzska, a bécsi Knoll Galéria mun­ka­társa.
[Knoll Galerie Wien]

.

Szóval van ez a hülyés­ke­dés a dol­gok­kal, ame­lye­ket nem lehet meg­enni, meg­inni, eladni, kiír­tani (satöbbi) — csak elhall­gatni, fél­re­ma­gya­rázni, fél­re­ér­teni (satöbbi). :PPP

Mire jó a művé­szet? Mire-mire.. Terápia. Hogy meg­értsd a vilá­got, hogy kézbe (eszedbe) vehesd, hogy meg­is­mer­hesd. Hogy ne fáj­jon, hanem men­jen. Ja, bitte, já-já. Az élet.

Mondom: T E R Á P I A.

Ezúttal politika-terápia.

.

 

.page.

(További ajánló, ha eddig jutot­tál, ezt is érde­mes: artportal.hu — HUNGARICA)