The Corporation manifesztum 2000

A The Cor­po­ra­tion művé­szeti szer­ve­ze­tet négyen, képzőmű­vé­szeti egye­te­mis­ta­ként ala­pí­tot­tuk 2000 őszén: Mát­rai Erik, pao, Szen­te­leki Gábor, The Mike Nylons Figure. Meg­ala­pí­tá­sára fia­tal korunk­ból eredő ter­mé­sze­tes kíván­csi­sá­gunk és len­dü­le­tünk ösztön­zött, de a fel­lé­pést szük­sé­gessé tette a művé­szet köze­gé­ben zajló jelen­legi folya­ma­tok, a művé­szet aktu­á­lis hely­zete és struk­tú­rája Magyar­or­szá­gon, vagy a magyar­or­szági művé­szet meg­íté­lése a nagy­vi­lág­ban — és per­sze szá­mos más jel­legű tár­sa­dalmi és gaz­da­sági ten­den­cia ame­lyek átté­te­le­sen hat­nak. Meg­lá­tá­sunk sze­rint a fia­tal művé­szek nem eléggé fog­lal­koz­ta­tot­tak hazánk­ban. Csak nagyon kevés olyan törek­vés van, ami a művé­szek szá­mára önma­guk állandó meg­ha­la­dá­sát célzó igazi erőp­ró­bát jelen­tene. A pró­bál­ko­zá­sok ame­lyek van­nak — itt nem csak a a fia­tal művé­szek­kel fog­lal­kozó magán­ga­lé­ri­ákra gon­do­lok, hanem más művé­szeti ren­dez­vé­nyekre is — sok eset­ben rosszul működ­nek, szín­vo­nal­ta­la­nok, gyenge inf­ra­struk­tú­rá­val, vagy sze­rény igé­nyek­kel bír­nak. Ter­mé­sze­te­sen nem csak ilyen léte­zik, de mégis leg­in­kább ezzel talál­ko­zik a szár­nyait bon­to­gató fia­tal alkotó.

Mások­kal is egy­be­hangzó véle­mé­nyünk sze­rint korunk művé­sze­tét is egyéni kva­li­tá­so­kés egyéni tel­je­sít­mé­nyek hatá­roz­zák meg. Olyan erőkről, törek­vé­sekről van szó, ame­lyek kulcs­po­zí­ci­ó­kat fog­lal­nak el, sze­mé­lyes irá­nyo­kat mutat­nak. Beszél­he­tünk pár­hu­za­mos irá­nyok­ról, ame­lyek egy­más mel­let futva, de egy­másra köl­csön­ha­tást gya­ko­rolva tud­ják lét­re­hozni ben­nünk a művé­szetről alko­tott szub­jek­tív képet. Nagyon sok­rétű és szí­nes a XX. szá­zad végé­nek, a XXI. szá­zad ele­jé­nek művé­szete. Ezzel együtt az infor­má­ció­ára­dat tömény­sége és gyor­sa­sága, a fel­hal­mo­zott, pub­li­kált és ezál­tal a sokak szá­mára hoz­zá­fér­hető infor­má­ció hatal­mas mennyi­sége, a médi­u­mok sok­fé­le­sége, haté­kony­sága és sok­színű­sége, a kom­mu­ni­ká­ció sebes­sége, mére­tei és a benne rejlő lehető­sé­gek, vala­mint az emberi szo­ká­sok, gesz­tu­sok, érze­tek radi­ká­lis vál­to­zása mind-mind olyan fel­adat elé állít­ják a művé­sze­ket ami példa nél­küli az euró­pai gyö­kerű művé­szet­tör­té­net­ben. Talán kife­je­zet­ten
érvé­nyes ez azokra a közép-kelet euró­pai orszá­gokra, ahol a művé­szek maga­tar­tása és sze­repe a tár­sa­da­lom­ban más­ként ala­kult mint a nap­ja­ink gaz­da­sági, poli­ti­kai irá­nyait meg­ha­tá­rozó nyu­gati orszá­gok alko­tóié. A The Cor­po­ra­tion első­sor­ban azért szü­le­tett, hogy irányt mutas­son, bátor­ságra és füg­get­len­ségre tanít­son. Mivel a művé­szet­nek felelős­ség­tel­jes, irány­mu­tató, igaz­mondó, a dol­gok lénye­gére rámu­tató sze­repe volt — van és lesz min­dig — a tár­sa­da­lom­ban: haté­ko­nyan kell egy kor adott struk­tú­rá­jába beil­lesz­te­nie magát, embe­rivé kell for­mál­nia a lélek nél­kül üres és moz­du­lat­lan vázat. // Hogy emb­le­ma­ti­kus, jól fel­is­mer­hető iko­nokra van szük­sége az biz­tos, bár hogy az ‘ikon’ belülről milyen, hogyan műkö­dik — időtől függő — nem vég­le­ges tény. Nem eldönt­hető csak a meg­ra­ga­dás pillanatában. //

A Szer­ve­zet kez­de­te­itől a sza­bad művé­szi útke­re­sést hang­sú­lyozza. Célja a művé­szi kife­je­zési for­mák és tech­ni­kák bir­tok­ba­vé­tele, a külön­böző műfa­jok és ágaza­tok közötti kap­cso­la­tok újbóli fel­fe­de­zése — eze­ken keresz­tül erős és élő üzene­tek közvetítése.

A The Cor­po­ra­tion folya­ma­to­san demonst­rálja füg­get­len­sé­gét, rámu­tatva hogy nem a művé­szet hiva­tott kiszol­gálni a poli­ti­ku­sok, keres­kedők, íté­szek per­ver­zi­óit: semmi esetre sem — a leg­ke­vésbé sem — befo­lyá­sol­hat­ják ilyen irány­ból jövő uralmi törek­vé­sek. A The Cor­po­ra­tion lét­re­jöt­té­nek meg­ér­té­sé­hez szük­sé­ges látni: a művé­szet­ben az új médi­u­mok meg­je­le­né­sét, a már létezők hatá­ra­i­nak elmo­só­dá­sát, és köz­tük
szo­ros köl­csön­ha­tá­sok lét­re­jöt­tét. Ter­mé­sze­te­sen a külön­böző művé­szeti ágak, médi­u­mok min­dig is hatot­tak egy­másra, de ez ma egy szinte– vagy teljesen-valós idejű nagyon inten­zív köl­csön­ha­tás, sőt: együtt­élés. Ma egy művész szá­mára annyi esz­köz, médium áll ren­del­ke­zésre hogy gon­do­la­ta­i­nak for­mát adjon, mun­ká­ját elvé­gezze és egy­út­tal köz­ve­títse, mint még soha — és ezen esz­kö­zök hasz­nála is egyre inkább magá­tól értetődővé válik.

A The Cor­po­ra­tion egy integ­rált szerv (közeg), ami haté­ko­nyan kívánja össze­gezni és kiegé­szí­teni négy ember egyéni esz­kö­zeit, tudá­sát és lehető­sé­geit. Ez ter­mé­sze­te­sen egy gon­do­lati egy­sé­get köve­tel, fel­té­te­lez és ered­mé­nyez. Ezzel a szer­ve­zet­tel képe­sek vagyunk egyéni elkép­ze­lé­se­in­ket, vagy közös gon­do­la­ta­in­kat, érze­te­in­ket kon­cent­rál­tan, szá­mos csa­tor­nát össze­kap­csolva köz­ve­tí­teni. A folya­mat­ban részt­vevő ele­me­ket, esz­kö­zö­ket pedig igyek­szünk a leg­ma­ga­sabb szin­ten össze­han­golni: egy­for­mán fon­tos­nak tart­juk a hagyo­má­nyos­nak tekint­hető és az újon­nan fel­fe­de­zett médi­u­mok használatát.

Esz­kö­ze­ink és mód­sze­re­ink: táb­la­kép­fes­té­szet, egyedi gra­fi­kák, ins­tal­lá­ciók, objek­tek, performance-ok/akciók, ver­bá­lis üzene­tek, land-art mun­kák. Ezek­kel tel­je­sen egyen­ran­gúan a The Cor­po­ra­tion erő­sen hasz­nálja a digi­tá­lis médi­u­mo­kat: design, videó­mun­kák, elektronikus-zenei alko­tá­sok, szö­ve­gek, inter­net, mul­ti­mé­diás anya­gok — az illú­zió­kel­tés. Az értel­me­zés hatá­rait szű­kítve: a kísér­leti elekt­ro­nika, kísér­leti film(?), a “kísér­leti fes­té­szet”, min­den ami kísér­leti. Ami pedig for­mába önti eze­ket, az álta­lá­ban a TECHNO ___(cut&paste)__.

Ha elfo­gad­juk a tételt misze­rint a művé­szet a tár­sa­dalmi tudat mani­fesz­tá­ci­ója, akkor a The Cor­po­ra­tion az. Vilá­gunk egy erő­tel­jes lenyo­mata, sőt egy ana­lóg világ műkö­dése, amely mint egy olyan tükör, ami nem szimpla tükör­ké­pet mutat, kont­roll és kapasz­kodó tud lenni min­denki szá­mára. Ezzel együtt ki kell emel­nem a haté­kony kom­mu­ni­ká­ciót és a köz­ért­hető­sé­get, mert a The Cor­po­ra­tion pont azt a sza­ka­dé­kot igyek­szik áthi­dalni, ami ma az úgyne­ve­zett magasmű­vé­szet és a töme­gek, a tár­sa­da­lom szé­le­sebb rétege közt meg­nyílt (ezt a tár­sa­dalmmi cso­por­tot akár nevez­het­jük passzí­vabb, kevéssé tájé­ko­zott és már ennek ered­mé­nye­ként is kevéssé moti­vált réteg­nek). A sza­ka­dék betöl­tése fon­tos és szük­ség­szerű, mert a túlabsz­tra­há­ló­dott művé­szet elve­szí­tette a szé­les befo­ga­dó­ré­te­gét — sőt: talán saját magát is elveszti oly­kor -, így nem tud kellő­kép­pen hatni. A művé­szet pedig pon­to­san az élet­tel való együtt­rez­gése miatt hang­sú­lyo­zot­tan kont­roll, kapasz­kodó, támasz, vagy kiin­du­lási pont a világ rendezéséhez.

Mit értünk haté­kony kom­mu­ni­ká­ción és köz­ért­hető­sé­gen? A köz­ért­hető­ség semmi esetre sem azt jelenti, hogy azokra a kiürült, sivár frá­zi­sokra épí­tünk, amik a már emlí­tett sza­ka­dé­kot mélyí­tik, nem azo­kat a könnyen jár­ható uta­kat tapos­suk, ame­lye­ken járva csak kiszol­gá­lói len­nénk ennek az elfo­gad­ha­tat­lan struk­tú­rá­nak. Ha akar­juk, a mi nyel­vünk sem
kevésbé absz­trakt. De ha meg­fe­lelően őszinte magya­rá­za­tok­kal, kapasz­ko­dók­kal sze­gé­lyez­zük eme ösvényt — tehát nem hagy­juk magára tel­je­sen a nagy­ér­deműt — fel­ol­dó­dik egy határ és a sok­szor értet­len szem­lélőből beava­tott lesz az ember. Így vál­hat min­denki elé­ge­detté, hisz meg­kap­tuk amire vágy­tunk, a művész meg­ér­tett, a közön­ség értővé vált — és fordítva :).

– Per­sze hozzá kell ten­nem, van úgy hogy már a tel­jes magára-hagyás a cél. De ennek értel­mét és meg­él­hető­sé­gét vilá­gossá és működővé kell ten­nünk — nem a meg­fej­tés sza­bad­sá­gát, az értel­me­zés szub­jek­tí­vi­tá­sá­nak jogát kell elven­nünk az embe­rektől, pusz­tán segít­sé­get kell nyúj­ta­nunk a meg­ér­tés tisztaságához.

Nem azt mond­juk, hogy a The Cor­po­ra­tion tele van vála­szok­kal, meg­fej­té­sek­kel. Kér­dé­sek­kel van tele, s ha vála­szo­kat kap, maga is vála­szo­kat tud adni.

A cso­port szabad.